A napokban feltűnt a facebookon egy cikk, több oldal is lehozta, átlag oldalak és like vadász oldalak is.
A történet pár szóban, koraszülött kisbaba pár napig élt csak, amiért az anyuka szerint az orvosok a felelősek, mert a terhessége korai szakaszától jelen volt a hüvelyi fertőzés, amit a kedves orvos nem kezelt
Én hülye, már annyiszor megfogadtam, hogy nem olvasok sem ilyen cikkeket, pláne nem kommenteket. De ez az ominózus komment, ami kibillentett a béketűrésből pont a kép alatt volt, rá sem kellett klikkelni.
Egy "nő" az anyukát kezdte hibáztatni, hogy ő szedte össze a fertőzést, így járt, az orvos nem hibáztatható
Nagyon felbosszantott, egész nap ezen kattogtam. Majd napokig gondolkodtam, megírjam-e ezt a bejegyzést
Az én történetem nem mai, 18 évvel ezelőtt kezdődött és szerencsére nem ért ennyire tragikus véget.
Nem titok, 17 évesen lettem terhes először. Természetesen nem volt kérdés, megtartottuk a babát.
Akkoriban még nem volt internetem, nem fórumoztam, nem olvastam, kerestem. Kaptam pár könyvet azt olvastam és voltam olyan naiv, hogy azt gondoltam, hogy akinek ott a dr. a neve előtt abban feltétel nélkül meg lehet bízni, hiszen ezt tanulta, meg ott az az orvosi eskü is...
Relatív zavartalan terhességnek indult, leszámítva a reggeli rosszulléteket, minek következtében ledobtam vagy 16(!) kilót, de ez sem a védőnőt, sem a dokit nem zavarta. A vérképemben egyre több csillag volt, de aggódó kérdéseimre mind a ketten elintézték annyival, hogy egy terhes nőnek mindig van csillag a vérképében.
Úgy a hatodik hónap végén "sikeresen" összeszedtem egy húgyúti fertőzést (persze ezt már csak utólag tudom)
Egyre inkább fájni kezdett a hátam-oldalam és éreztem, hogy nagyon nincs rendben valami. Így fogtam magam és elmentem az orvoshoz, aki kedvesen közölte velem, hogy csak húzódnak a szalagok, nem érti miért vállaltam ilyen fiatalon a terhességet, ha ilyen hisztis vagyok. Se egy UH, se egy kenet, se semmi.
Leforrázva mentem haza. 2 napig bírtam otthon a fájdalmat, győzködve magam, hogy ez normális.
Majd lementem a körzeti orvoshoz, hogy adjon valami fájdalomcsillapítót, amit várandósan is lehet szedni. Neki azonban nem tetszett ez a fájdalom, így csinált egy vizelet gyors-tesztet. Volt abban a pisiben minden, genny, cukor, vvt...... Azonnal mentőt akart hívni.
Így már aznap a kórházban kötöttem ki. Antibiotikum, fekvés stb.
Ott találkoztam össze az egyik ügyeletessel, aki minden túlzás nélkül megmentette az életemet, életünket.
Neki feltűnt, hogy olyan vérszegény vagyok, hogy arra már nem sima vas tabletta meg társai kell, hanem vénásan kúra szerűen kell vasat kapnom. Jó pár nap kórház után haza kerültem, volt pár jó hetünk, de valamiért vissza estem, így december elején vissza kerültem e terhes osztályra, mert elkezdett nyílni a méhszájam.
Aztán december 5-én reggel készültem tusolni, mikor is elfolyt a magzatvizem.
11:55-kor pedig megszületett a lányom a 33. héten 2350gr-al és 50cm-el. Azonnal elvitték a koraszülött osztályra. Nekem pedig műtéti úton kellett leválasztani a méhlepényt (koraszülésnél előfordul, hogy a még éretlen lepény nem válik le), a férjemet kiküldték, mondván fél óra és jöhet vissza. Állítólag fél 5-kor már úgy rugdalta az ajtót, hogy mondjanak már valamit. Én is kb akkor tértem magamhoz. Kb úgy néztem ki, mint egy karácsonyfa, minden vénámból, kéz, könyök, mind a két kezemen lógott valami, hol infúzió, hol vér, hol plazma...
A dokim kissé aggodalmas arccal közölte, hogy sikerült jól megijesztenem Őket.
Atoniás vérzésem lett, kis híján elvéreztem (bele sem gondolok, hogy mi lett volna, ha nem kezelik vérszegénységemet, csak legyintenek a csillagra a vérképemen).
Aznap már nem is mehettem át a kislányomhoz a PICre.
Másnap reggel már öt lóval sem tarthattak volna vissza.
Félve becsengettem az osztályra, ahol kérdezte a nővér, hogy kit keresek.
Mondom; Fannihoz jöttem.
Bement, körbenézett és kijött, hogy itt nincs Fanni.
Mondani sem kell, összeomlottam.
De a nővér tudta, hogy az elmúlt napokban nem volt exit, így jött és kérdezett, biztos, hogy Fanni? Mondom igen, Fanni Viktória. És egyből indultunk befelé. Mint kiderült, Viktória volt írva az inkubátorra.
A gyerekem apró testéből csövek lógtak ki majd mindenhol, lélegeztető gép, mellkascső infúzió...
Tüdőgyulladással született, 6 napig volt gépen, addig alig érhettem hozzá (hol volt még a kenguru-módszer...) több, mint 500gr-ot fogyott (szerencsére apai öröksége, h volt miből, náluk mindenki jóval 4kiló felett született, Fanni is bőven lett volna annyi, ha időre jön), vért kellett kapjon a vérszegénységére és még sorolhatnám.
Nagyon nem így képzeltem ezt az egészet, amikor pozitív lett a terhességi tesztem.
A PICen volt egy beszélgetés az egyik dokival, aki kikérdezett "keresve" az esetleges okát a koraszülésnek, táplálkozás, életmód, betegségek... Mivel nem dohányoztam akkor sem, nem ittam, normálisan táplálkoztam, normál életkörülmények közt éltünk sajnos arra lehet következtetni, hogy az elhanyagolt húgyúti fertőzésem, a terhességi vészes-hányásom és a vérszegénység tehető felelőssé, ha meg lehet nevezni bármit is.
Akárhogy is nézem: minden tünetemről mindig szóltam, de nem vettek komolyan.
Nem az első orvosomon múlt, hogy a mi történetünk nem ért olyan tragikus véget, mint a fent említett cikkben.
Hab a tortán:
Amikor haza indultam a kórházból szülés után az orvosom közölte, hogy olyan erős vérzésben kellett küretet csinálnia, hogy nem tudja biztosan milyen mélyre ment, benne van a pakliban, hogy többet nem lehet gyerekem, de örülhetek is, mert az is lebegett felettem, hogy ki kell venni a méhem, de ezt megúsztam. Ekkor az 5 napos lányom még a lélegeztetőn volt, az orvos azt mondta, hogy egy hetes koráig ne beszéljünk az esélyekről...
Ezeket a dolgokat nehéz megemészteni, pláne 17,5 évesen.
Aztán szerencsére 24 naposan haza hozhattuk a lányunkat.
Aki idén már nagykorú lesz, egészséges, tökéletes.
Meglepetésként pedig 10 hónap 23 naposan kishúgot kapott, aki gondos terhesgondozást követően időre érkezett, szűk 2 órás vajúdás után. A védőnő persze ennél a terhességnél már túlságosan fontoskodott, 4 kiló fogyásnál sopánkodott, meg kórházzal "fenyegetett"... amikor kérdeztem, hogy ugyan hol volt ez az aggódás az előző 16 kilónál, nem válaszolt
Őt még három öcsi követte az évek folyamán.
Az évek folyamán egyre ritkábban, de előfordul, hogy agyalok, mi lehetett volna máshogy.
Akárhogy is nézem, elsősorban az első orvosom hibázott, ő vette el a kislányomtól és tőlem az "aranyórát", a gondtalan babázást az első pillanatoktól...
Én "betegedtem" meg, valóban, de neki lett volna kötelessége észrevenni és kezelni időben.
Az évek alatt belevágtam a szülésznő képzésbe, 6 félévem már megvan, ha kitermelem az utolsó 2 félév árát, akkor egy szép napon be is fejezem, de már most eleget tanultam ahhoz, hogy tudjam, nem csak harag és üres vádaskodás van a szavaimban.
